Gyümölcsfák ültetése

Talajelőkészítés: Az elültetett gyümölcsfák megeredése és fejlődése a talaj előkészítésétől függ.
A korábban szokásos mély ültetőgödrös telepítés nem vált be, ezért jelenleg a sík művelést részesítik előnyben. Két ásónyom mélységig felássuk a felső talajréteget, majd még egy ásónyomra, ha kemény az altalaj.

A sík művelés kezdetén az földet 25 cm mélyen és 40 cm széles sávban kiássuk (a). Majd a kiásott barázdába állva az altalajt (b) ássuk fel és javítjuk a szerkezetét. (A kötött talajhoz homokot, a laza talajhoz agyagos földet adunk.) A felásott altalaj felületére 10 dkg/négyzetméter összetett műtrágyát szórunk és az altalajba keverünk.Ezután felül tovább ásunk és ezt a földet a feljavított altalajra forgatjuk.
Végül gyenge humusz és tápanyag utánpótlással fejezzük be a talaj előkészítését.

Faültetés: A faiskolából hozott fát gyökerével néhány órára vízbe állítjuk. Elötte a sérült gyökereit az egészséges részig visszavágjuk.


Lehetőleg nagyon keveset vágjunk le a gyökerekből.

Ültetés elött ássunk egy megfelelő nagyságú gödröt és verjünk bele egy karót. A karó tartást biztosít a törzsnek és a tűző naptól is védi azt. A fát függőlegesen a gödörbe helyezzük, közel a karóhoz, majd földdel takarjuk a gyökereket. Ezután óvatosan rázva felemeljük egy kissé a fát, hogy a föld a gyökerek alá kerüljön.
Akkor jó a helyzete, ha a szemzés helye 10-15 cm-rel a föld felett van, körténél és birsnél pedig a talajjal egy szintben.
A gyökerekre újra földet dobunk és óvatosan megtapossuk. Ezután a maradék földet is ráterítjük és az ásó lapjával öntözőtányért készítünk, amibe 10-15 liter vizet öntünk. Végül a fát 8-as kötéssel lazán a karóhoz rögzítjük, úgy hogy a a kötés a fán magasabban legyen mint a karón. így a fa a földdel együtt ülepedhet és a gyökerek alatt nem képződnek üregek.


Gyümölcsfák ültetési távolsága:

Dió, Gesztenye 8-12 méter
Alma, Körte 6-7 méter
Birs, Naspolya 3-5 méter
Kajszi 5-6 méter
Cseresznye 8-9 méter
Öszi 3-5 méter
Szilva 5-6 méter
Meggy 5-6 méter

Nincsenek megjegyzések: