Füge


Kis méretű 3 - 6 méter magas karakteres kis fa, mely a kertnek jellegzetes mediterrán hangulatot ad.
Levelei nagyok 18 cm átmérőjűek, 3-7 karéjosak, melyek dúsan borítják az egész növényt. Nagy és mélyen karéjos leveleivel szép, déli karaktert adó dísze lehet kertünknek.
Gyümölcse körte alakú 3-10 cm hosszú, különböző színű, sárgás-zöld, bronz, vagy sötét bíborvörös.
Vékony héj takarja a gyümölcshúst, amelyben 30-1600 apró mag található.

A füge hazája Nyugat Ázsia és a Földközi Tenger vidéke. Újkőkorszakbeli ásatások- feltárások alkalmával nyomára bukkantak és kiderült, hogy I.e. 5000- ben már létezett.
A füge az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozik. A sok dísznövényt tartalmazó Ficus nemzetségnek tagja, latin neve: Ficus carica. Ez a nagyon népes nemzetség közel 2000 fajból áll. Egzotikus rokonai között találhatók gumit, nagyon kemény fát, lakkot, nyílmérget, iható tejnedvet és gyógyszert adó növények is. Az eperfa — a magyar falusi udvarok elmaradhatatlan szép fája — szintén közeli rokona.

A fügéknek négy nagy csoportja van:

— az első csoport (kaprifikusz) terméseit parányi rovarok, a fügedarazsak termékenyítik;
— a második csoport (szmirnai) virágai önbeporzók, és az érett termések sok magot tartalmaznak;
a harmadik, a közönséges vagy adriai fügék csoportja — ezeknek gyümölcsei megtermékenyítés nélkül (parteno-karpia) érlelik be mag nélküli terméseiket;
— a negyedik csoport (San Pedro) képviselői a második és harmadik csoport tulajdonságait egyesítik magukban.

A hazánkban tenyésző bokrok a harmadik csoportba tartoznak. A fügedarázs Magyarországon vadon nem fordul elő, ezért a kaprifikuszok nálunk nem teremnek.

A füge nagy bokrokat nevelő, hosszú életű növény. Levelei nagyok, alakjuk a majdnem teljesen éptől az erősen (ujjasan) — szeldelt típusig változik. Élénkzöldek, rajtuk szőrképletek találhatók. Egy- vagy kétlakiak — csak hímvirágokat és csak nővirágokat hordó bokrokon kívül egyes fajtáknál (pl. szmirnai csoportban) hímnős virágú öntermékenyülésre képes egyedek is előfordulnak. A nálunk termő típusok csak nővirágot fejlesztenek és beporzás nélkül érlelik be mag nélküli gyümölcseiket.

A virágok serlegvirágzatba tömörülnek. Sok száz parányi virág alkot egy, a füge terméséhez hasonló virágzatot. A virágok a serleg alakú virágzati tengely belső oldalán, sűrűn egymás mellett helyezkednek el. A virágzati tengely a nyílás után tovább növekszik, elhúsosodik, és ez alkotja a füge gyümölcsét. A virágzási időszakban hosszában kettévágott „fügékben" jól látszanak a befelé néző virágok; később a szivacsszerű üreg összeolvad, és összefüggő húsos állományt alkot. Ez a folyamat az érésig tart. A gyümölcs sok apró csonthéjas termésből kifejlődő terméságazat, amit áltermésnek neveznek. A gyümölcsök alakja — a lapos gömbtől a megnyúlt körtéig — fajtánként és típusonként eltérő. Színe a lilásfeketétől a zöldessárgáig a legkülönbözőbb árnyalatú lehet.

Füge termése
A füge a mediterrán térségek sok meleget és fényt kedvelő növénye. Hazánkban 2-3 méteres bokorrá fejlődik.
Újjasan karéjos, nagy levelei szépek, illatosak, a nyár végén érő gyümölcsei fínomak.
Termesztési körzetének északi határán túl meleg, déli fekvésben, védett helyen, sok napfényen érzi jól magát.
A füge talajban nem válogatós, igénytelennek mondható. Köves, sziklás, száraz talajokon szépen fejlődik.
Általában évente kétszer hoz teremést. Az értékes gyümölcsöt a második hullámban, nyár végén hozza. A gyümölcskezdemények az egyéves vesszők oldalrügyeinek tövén, a rügyfakadással egy időben jelennek meg.

Védett, meleg fekvést, laza talajt kíván. A legjobban házfalak elött a déli oldalon érzi jól magát.
Az ültetés utáni első években fagyérzékeny, ezért tövét télen takarni kell.

Füge metszése
A fügét hazánkban általában nem metszik. Ez nem baj, de a termés így kiegyenlítetlen. A füge egyszer termést hozott vesszői többé már nem teremnek. Rendszeres termést csak úgy kapunk, ha elágazások képzésére serkentjük, azaz sok egyéves vessző képzésére serkentjük a bokrot. A letermett kétéves vesszőket visszavághatjuk egy minél alsóbb helyzetű egyéves vesszőre, vagy tőből eltávolíthatjuk. A metszést rügyfakadáskor májusban végezzük, amikor látjuk, hogy a megmetszendő vesszőkön hol helyezkednek el a kis füge kezdemények.
Tartsuk minél alacsonyabban a termőrészeket, ezek jobban védhetők és a talaj visszasugárzott hőjét is jobban hasznosítják.
A füge augusztustól folyamatosan érik kb. 6 héten át. Csak éretten szedjük, mert nem utóérő a gyümölcse. Frissen és befőttként is fogyasztható.

Tápanyag utánpótlásra alkalmas az összetett NPK műtrágya 10:20:20, vagy 10:30:10 arányú keveréke, de bokronként 30 grammnál többet ne szórjunk ki.

Füge szaporítása
Magvetéssel nem lehetséges, csak importmagból, mivel nálunk termő példányok nem hoznak csíraképes magot.

Fásdugványozás: Október végén - november elején a jól beérett vesszőkből készíthetünk közönséges vagy kalapácsos dugványokat és hidegágyba, üveg alá dugványozhatjuk azokat. Az eredés nem mindig jó, az is lehetséges, hogy az éretlen vesszők gyökeresednek, de a rügyek nem hajtanak ki.

Hajtásdugványozás: A beérőfélben lévő hajtásokból június-augusztusban készítsünk hajtáscsúcs és szárdarab dugványokat. Talkumporos IVS-el kezelve 4-6 héz alatt gyökeresednek, majd szaporítóágyba fagymentesen teleltetve a következő év tavaszán a szabadba vagy konténerbe ültethetők.

Tősarjak szétültetésével és dugványozással könnyen és gyorsan szaporítható. Ritkábban az idősebb bokrokat oltással is javíthatjuk. A külföldről hazánkba érkező aszalt termésekben találunk csíraképes magvakat, nem valószínű azonban, hogy az ilyen magokból fejlődő növények jó minőségű, sőt — öntermékenyülő típusok lesznek. Maradjunk a biztos sikerrel kecsegtető első két módszernél. A tősarjakat ősszel, a lombhullás után, vagy tavasszal, a kihajtás előtt ássuk ki.

A gyökeres kis növényeket — ha ősszel szedtük — cserépbe ültessük be, jó minőségű komposzt vagy melegágyi földbe és fagymentes helyen (pince, szoba) teleltessük át. A tél folyamán kevés öntözést igényelnek. A rügyfakadás előtt kiásott kis sarjnövényeket mindjárt végleges helyükre ültethetjük.
Ha az ültetés helyén erősen köves vagy agyagos a talaj, szórjunk a gyökerei köré jó minőségű földet, öntözzük be jól, és 15—20 cm magasságig takarjuk be földdel a csemeték törzsét. Ha a fügéket edényben akarjuk tartani, akkor az ősziekhez hasonlóan a tavasziakat is cserépbe ültessük. A cserepes sarjakat az első hetekben védett, félárnyékos, magas páratartalmú helyen tartsuk — így gyorsan növekedésnek indulnak gyökerei, és biztosabb az eredés. Dugványozás esetén a vesszőket ősszel, lombhullás után szedjük és a tél folyamán fagymentes helyen nedves homokban, vagy földbe vermelve tároljuk. Ezekből a vesszőkből tavasszal 20—30 cm-es darabokat vágjunk, és ládába vagy szabadba — ha jó, humuszos talajt tudunk biztosítani — helyezzük földbe úgy, hogy a felső végük 2 ujjnyira szabadon maradjon. Ha a földet nedvesen tartjuk és a levegő is jól felmelegedett, a dugványok gyorsan és jó eredménnyel gyökeresednek. A nyár folyamán megerősödő és szép hajtásokat fejlesztő dugványnövényeket ősszel végleges helyükre, vagy edényes művelés esetén cserépbe is ültethetjük. Néhány, kisebb méretű vesszőrész gyökereztetését cserépben, homokban is végezhetjük. Ebben az esetben a 2 levélhelyes (nóduszos) darabok is megfelelnek. Az alsó csomókat dugjuk a homokba és a cserepet üveglappal fedjük le, így is jól gyökeresednek. Oltani csak ritkán szükséges. Ha nagyméretű, de rossz minőségű vagy gyengén termő bokrunkat szeretnénk megjavítani, és nincs türelmünk kivárni az új telepítés termőre fordulását, oltással elérhetjük célunkat. Az alany ágait és vesszőit az oltás fölött néhány rüggyel vágjuk vissza; a csonkot csak eredés után vágjuk vissza teljesen.

A meggyökeresedett részeket szabadba vagy cserépbe ültetve neveljük tovább. A szabadföldi füge a téli takaráson kívül más különleges ápolási munkát nem kíván. Sokféleképpen takarhatunk. A lombhullás után a tövétől kiindulva árkot ásunk, az összekötözött gallyait az árokba lehúzzuk, és földdel, majd lombbal, szalmával, náddal, kukoricacsutkával takarjuk. Árokásás nélkül, a föld felszínére lehúzva is könnyen takarható. A jól fejlett bokrok a téli 10—12 °C-os hideget takarás nélkül is átvészelhetik, de nagyobb lehűlés esetén már fagykárok jelentkeznek. A vesszők fagytűrő képessége nagymértékben függ a nyári hajtásnövekedéstől és az őszi beéréstől. Ezt a füge helyének jó kiválasztásával (meleg fekvés, szélvédelem), szükség esetén trágyázással is elősegíthetjük.

Tavasszal a rügyek kifakadása előtt (márciusban) a takarást távolítsuk el. Ilyenkor az elfagyott vagy sérült részeket lemetszhetjük. Az edényben nevelt növényeket a téli 0 °C körüli hőmérsékletű tárolóból márciusban helyezzük ki a szabadba, napos, meleg helyre.

A fügebokrok nem kényesek. Tűrik a száraz, kopár, meszes területeket, de a jó, tápanyagban gazdag talajokat erőteljes növekedéssel és bő terméssel hálálják meg. Jól fejlődnek a szennyezett, városi környezetben is. Az edényes növényeket trágyalével, különböző tápoldatokkal rendszeresen öntözzük. A vesszők jó beérése érdekében — hasonlóan a gránátalmához — a tápanyagok adagolását és az öntözést (edényes növényeknél) az ősz beköszöntésétől fokozatosan csökkenteni kell.

A tősarjak és dugványok 2—4 éves korukban kezdenek teremni. A fügék általában évenként kétszer teremnek, de a hazánkban is tenyésző harmadik csoportra az évenkénti három virágzás és termés jellemző. Nagyobb termésre azonban csak kétszer számíthatunk. Az első, őszi virágzásból származó apró termések áttelelnek és a következő évben, július—augusztusban érnek. Az őszi hajtásvégeken levő rügyek magukban rejtik a második, tavaszi virágzás alapját képező kis virágkezdeményeket. Ezekből a virágokból augusztus—szeptemberben fejlődnek ki az érett termések. Ugyanebben az időben kis „fügék", azaz új virágok is megfigyelhetők és ha hosszú meleg ősz következik — jó évben bőséges termést arathatunk októberben is. A magyarországi típusok hazájukban (pl. Olaszországban) háromszor teremnek. Nálunk a második, tavaszi virágzás termése a legbiztosabb, bár a harmadik virágzás többszöröse a másodiknak, az őszi hűvös időjárás következtében a legtöbb típusnál a harmadik termésnek csak egy része érik be. A hazánkban tenyésző sok fajta között azonban előfordulnak olyanok is, amelyek az őszi terméseket is szépen beérlelik. Az áttelelő gyümölcsök a téli hideg hatására tavasszal általában lehullanak. Ha a szépen termő bokor erősebb télen jobban visszafagy, akkor nagy számban fejlődnek új sarjak. Ezek a második évben teremnek; két termésre azonban csak a harmadik, negyedik évben számíthatunk. A csak nővirágokat fejlesztő bokrok virágait a kaprifikuszoknál a fügedarazsak termékenyítik. Ezek az apró testű rovarok a hímvirágokból rajzanak ki; ezért hazájában ezeket a virágokat már az ókori görögök óta leszedik és a termő bokrok ágai közé kötözik. Ezt a beporzást és nagy termést biztosító eljárást nevezik kaprifikációnak. Az adriai típusú magyar fügék terméseinek beéréséhez nincs szükség beporzásra. A termések megtermékenyítés nélkül fejlődnek, ezért mag nélküliek.

Hazánkban a fügének kevés a kártevője. Gyökereit ritkán a drótféreg és pajor megtámadja. Előfordul az akácfa-pajzstetű és megtalálták rajta a szövőlepke hernyóit is. A felsorolt rovarok összeszedéssel és megsemmisítéssel, lemosással és permetezőszerekkel sikerrel pusztíthatók. A levelek torzulása, hólyagosodása, a sötét és világoszöld mozaikszerű foltok megjelenése a füge vírusos megbetegedésének következménye. A Gellért-hegy szép fügefái sokat szenvednek tőle. Terjedését a beteg részek elégetésével lassíthatjuk, de súlyosabb esetben az egész bokor megsemmisítése is szükséges lehet. Csak vírusmentes növényeket szaporítsunk.

Nincsenek megjegyzések: